Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Kőrösi 2-es terem  2023. szeptember 20.  Szerda  18:40 óra

Fehér Holló Kortárs Tánciskola - ÚJ FELNŐTT TANFOLYAM!

Varga Renáta vagyok, tánccsoport vezető, koreográfus, illetve jómagam is táncolok 3,5 éves korom óta. Az iskola Pomázon is jelen van, illetve Szentendrén Kortárs&Balett Tánccsoport néven találkozhatnak velünk a tanulók. A tánc kikapcsol, jó érzéssel tölt el, fejleszt. 
Az óra alkalmával megismerkedünk kortárs tánctechnikákkal. Erősödünk, nyújtunk és relaxálunk. Improvizációs és kreatív feladatokkal be lehet kapcsolódni az alkotás folyamatába. A tánccsoport immár 10 éve működik, ugyan eddig más néven futott. Sikeres évek, saját bemutatók, nyílt órák, fellépések vannak a hátunk mögött. Az itteni órákat szeretném azoknak ajánlani, akik a mindennapokban szeretnének egy kicsit edzeni és megismerkedni a kortárs tánccal, illetve olyanoknak is, akik már vettek részt hasonló órákon, de még nem mélyedtek el benne. 
A tanfolyam kezdő szinten indul. Vegyes csoport 14-35 éves korig.

Minden szerdán 18.40-20.10 (19-35 éves korig) 

Csoportvezető: Varga Renáta
E-mail: varga.renata19@gmail.com
Tel: 20 372 2772 (hívható mindennap 10.00-19.00-ig) 

Kezdés szeptember 20-án.

 



Jegyár:
2.500 Ft/alkalom, 8.000 Ft/hó
A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.
Elfogadom