Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Kőrösi Színházterem  2019. október 12.  Szombat  19:00 óra

Géczi Erika jubileumi és lemezbemutató koncertje

Ünnepi koncert Géczi Erika jubileumi és lemezbemutató koncertje. Egyszeri és megismételhetetlen. 60 év az életben, ebből 30 év a hivatásos zenei pályán négy zenekarban, és most egy új szóló album, mely egy új szólópálya kezdete. Ennek összefoglalása ez a közel 2 és fél óra. 
Erika 15 éves korában kezdett el zenélni és kajakozni is egyaránt, de élsportolói pályafutása alatt a zene nem igazán tudott főszerephez jutni életében. Kis klubokban, amatőr együttesekkel lépett fel, leginkább az örömzenélés kedvéért. 
1986-ban azonban a Bojtorján együttes felfigyelt rá, és vendégként több alkalommal is szerepelt koncertjeiken. 1989-ben aztán az újjáalakuló Bojtorján együttes egyik énekesnője lett Szabó Csilla mellett. Megjelent egy hanglemezük, melyről az „Úton vagyok” című dal Erika egyik legismertebb dala lett. 
Kiválva a Bojtorjánból némi kis szünet után a Rockfort együttesbe hívták énekelni, ahol először szintén Szabó Csilla, később Almási Enikő volt az énekes partnere. Ez idő alatt jött az ismeretség Koltay Gergellyel, aki felkérte Erikát és Csillát a Honfoglalás főcímdalának eléneklésére, mely duett változat a filmzene albumára is felkerült. A „Szállj sólyomszárnyán” című dal egy egész ország ismertségét hozta el mindkettőjüknek. Az 1997-es Eurovizíós Dalverseny hazai versenyén Jolly című dalukkal második helyezést értek el, egy évvel később pedig a Szegeden rendezett kajak-kenu világbajnokság nyitóünnepségén már Almási Enikővel adták elő „Vizek szabadjai” című dalukat, így kapcsolódva össze a sport és a zene. 
2000-ben Koltay Gergely újjáélesztve a folk-rock zenét játszó Kormorán együttest, Erikát is bevette a zenekarba Tóth Reni és Mr Basary énekesek társaságában. Számtalan koncert, CD-k, DVD-k sora, aranylemezek fémjelezték útjukat az együtt töltött 10 év alatt, s a Magyar Örökség díj kitüntetés 2006-ban, művészetük elismeréseképpen. 
Mindemellett 2002-ben „Megfestett érzések” címmel megjelent első szóló albuma, mely GLM produkcióként három művész alkotásait tartalmazta. T. Lukács Ágnes képeihez Máthé József írt verseket, melyeket Erika zenésített meg és énekelt. 
2011-ben öt muzsikus, köztük Erika is, elválva a Kormorántól megalapítják az Örökség zenekart, tovább örökítve a Kormorán szellemiségét, zeneiségét. 
2018 pedig a szóló pálya kezdete, s egy új szóló album „Angyalszárnyakon” címmel. 

Közreműködő zenészek: 
May Virág - basszusgitár, ének 
Rózsa György – gitár 
Kosz Szilveszter – zongora, billentyűs hangszerek 
Szöllösi Tamás – akusztikus gitár 
Neményi Zsolt – dob 
Krolikowski Dávid – ütős és ritmushangszerek 

Meghívott vendégművészek: 
Szabó Csilla - ének 
Barcsik Valéria - ének 
Kovács Attila – ének (Chrome Rt. zenekar) 
Wéber Ferenc – ének 
Nagy László – dob (Örökség zenekar) 

Koncert időtartama: 2 óra 30 perc 
 



Jegyár:
4.500 Ft.
A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.
Elfogadom