Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Kőrösi Színházterem  2023. október 26.  Csütörtök  19:00 óra

NIKOLA TESLA – VÉGTELEN ENERGIA

a GRANDIÓZUS musical show

OKTÓBERBEN BUDAPESTEN KIZÁRÓLAG KŐBÁNYÁN

NIKOLA TESLA – VÉGTELEN ENERGIA

EGRESSY ZOLTÁN / SEBESTYÉN ÁRON / MÜLLER PÉTER SZIÁMI / RADÓ DENISE

 

Nikola Tesla kétségtelenül minden idők egyik legkitűnőbb lángelméje, akinek zsenialitását csak Arisztotelészéhez és Leonardo da Vinciéhez hasonlíthatjuk, egész világunkat átalakító találmányait pedig már kortársai is a kerék és az egyiptomi piramisok jelentőségéhez mérték. Főként Tesla felfedezéseinek és szabadalmainak köszönhető, hogy az elmúlt évszázad során az elektronikai eszközök a mindennapjaink nélkülözhetetlen részévé válhattak, hiszen példának okáért az okostelefon vagy a vezeték nélküli elektromos töltés alapelveit is elsőként személyesen maga, Tesla fektette le.

A különleges személyiségű tudóst több ország is joggal érzi magáénak. Kevesen tudják, de a szerb származású, horvát területen született Tesla szakmai karrierje Budapestről, a Puskás Telefontársaságtól (első munkahelye) indult, később, már világpolgárként elérve Amerikába, ahol megvalósíthatta gyermekkori álmát, amikor is megtervezhette a Niagara-vízesésre épített anno világcsodának számító erőművét. És mivel a tudós sok egyéb más emberi, baráti szállal is erősen kötődött Magyarországhoz, ez a tény remek apropóul szolgált arra, hogy a TBG Production új nagypremierje témáját ezen kiváló elmének szentelje. A két felvonásos, lendületes és rendkívül látványos zenés darab így amellett, hogy ragyogó szórakozást ígér, segíthet újra felfedezni, új oldaláról megismerni a mára közismert név mögött rejtőző csodálatos zseni elmét és életének rejtélyeit!

A kétórás musical show a ma rendelkezésünkre álló legkorszerűbb show technikai elemek alkalmazásával teremti meg azt az egyedi látványvilágot, amely ismét lenyűgöz és elkápráztat, egyben izgalmas zenei és vizuális hátteret ad Tesla életének és a tizenkilencedik század hangulatiságának, bemutatva Smiljantól, Prágán, Budapesten, Párizson, New Yorkon és a Chicagói Világkiállításon át egészen a Niagara vízeséséig az akkori roppant színes és pezsdülő nagyvilágot. A darab létrehozásában a szakma hazai kiválóságai vesznek részt. A dalokat az Artisjus és Fonogram díjas Sebestyén Áron jegyzi, a dalszövegekért és a dramaturgiáért pedig nem más, mint Müller Péter Sziámi felel. A szövegkönyvet Egressy Zoltán írta, a koreográfiát Szabó Anikó állította össze, a vizuális látvány világot a Forward Productions csapata, a jelmezek egyedi hangulatiságát Kiss Márk jegyzi.

Rendező: Radó Denise, kreatív ötletgazda: Vona Tibor.

Arculat, kreatívok, grafikus: Tóth Attila

Fénytechnika: Menüett Production

Fotó: Béli Balázs

Főbb szerepekben:

Nikola Tesla Mikola Gergő

Szigeti Antal Szabó Máté

Szigeti Adél Magyar Viktória

Thomas Edison Lux Ádám

Duka Tesla/ Sarah Bernhardt Fésűs Nelly

George Westinghouse Gerdesits Feri

Bachelore/ Lenin Gerner Csaba

 

www.jegyx1.hu

www.jegy.hu

Az előadást a Kőbányai Önkormányzat támogatja.



Jegyár:
8.800 Ft, az előadásra a kőbányai lakcím kártyával rendelkező vendégeink 50% kedvezménnyel vehetnek jegyet személyesen a jegypénztárban.
A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.
Elfogadom