Az erdei iskola célja:
A Dél-Balaton természeti környezetének, történelmi és kulturális hagyományainak megismertetése az adott osztályok tananyagához szorosan kapcsolódva.
Munkamódszerek: elsősorban a részvételes tanulás elvén, tapasztalással, tevékenykedtetéssel, önálló és csoportos munkával foglalkoztatjuk a gyerekeket.
Saját munkafüzetet nyomtatunk, melyben minden gyerek dokumentálja és feldolgozza az egyhetes programot.
Természeti környezet:
Rövid túrák: rétek, halastavak növény- és állatvilága. Élőhelyek sajátosságai, környezeti hatások. Középtúrák: természetvédelmi terület és lovasudvar látogatása, lovagoltatás.
Hosszú túra: a Kis-Balaton szigorúan védett, zárt területén: madárvárta, Matula kunyhó, Fekete István emlékház. Interaktív múzeum, bivalyrezervátum.
Minden túrához szakszerű vezetést biztosítunk!
Történelmi emlékek:
Ősmagyar település-szerkezet és Árpád-kori romok, romtemplom látogatása, történelmi játékok.
Múzeumok és népművészeti emlékek:
Afrika Múzeum, Postamúzeum, Reich Károly emlékház, fafaragások, pásztorművészet, híres hímzések, motívumok, viselettörténeti kiállítások a környező falvakban.
Kézműves foglalkozások
Üvegfestés, kerámiafestés, textilmunkák, nemezelés, agyagozás /égetéssel/, gyöngyözés, zsinórozás, fafaragás.
Közösségépítő foglalkozások, játékok.
Programszervezés és vezetés
A programok vezetői elkötelezett balatoni lokálpatrióták: pedagógus, erdőmérnök, mezőgazda, népművészek .
A teljes erdei iskola programot készen kapja a megrendelő iskola, osztálytanító. Mind a tartalmi, mind a logisztikai feladatokat a programgazda látja el.
Kapcsolattartás:
Az erdei iskolát a KÖSZI-től kell megrendelni, majd az osztálytanítók találkoznak a programgazdával, aki az igények megbeszélése után összeállítja az aktuális programcsomagot, és minden szervezési, tartalmi és tájékoztatási feladatot elvégez.
Balatonlelle és környéke: Dél-Balaton – Nyugati medence – Külső-Somogy földrajzi, történeti, népművészeti jellegzetességei és szabadidő-eltöltési lehetőségei vonzó programot kínálnak felnőtt és gyermek látogatók részére egyaránt.
A balatonlellei tábor környezeti adottságaiból kiindulva változatos, mind a tevékenységi formák, mind az ismeretek terén sokrétű programsort állítottunk össze alsó tagozatos osztályok számára.
- rövid túra: Balatonlelle – Úszói rétek – növényismeret, növényhatározás, kisállatok: rovar, madár, kisvad
- közép túra: Balatonlelle – Kishegy – lovasudvar
- közép túra: Látrány – Tetves patak – természetvédelmi terület: ősgyep, egyedül csak itt fellelhető flóra/fauna.
- közép túra: Szőlősgyörök – Jankovich Kastély /1820/ - 21 ha arborétum
- közép túra: Balatonboglár – Várdomb - Xantus János Gömbkilátó – páratlan panoráma a nyugati medencére
- hosszú túra: Rádpuszta – lovasudvar, szürkemarhák, racka juhok, lipicai lótenyészet
- hosszú túra: Kis-Balaton – madárvárta, múzeum
- szeptemberi természeti/mezőgazdasági jellegzetesség: szőlőmunkák, szüret, préselés, mustkészítés
- Kishegy – Szent Donát kápolna
- Rádpuszta – Árpád-kori templomrom
- Látrány – ősmagyar településszerkezet – körkörös építkezés, központi közösségi térrel
- Somogyvár – Árpád-kori romok
- Balatonlelle – Afrika Múzeum
- Balatonlelle – Kapoli Ház – fafaragások, pásztorművészet
- Balatonszemes – Postamúzeum – az első magyar postavonal állomása
- Balatonboglár – Fischl-ház – helytörténeti kiállítás
- Karád – Tájház – Népművészeti Kiállítás: hímzések, pásztorművészet – valamint: Gárdonyi Géza, Kodály Zoltán, Vikár László munkásságának emléke
- Buzsák – Tájház – híres hímzések, motívumok – Fehér kápolna: szőlőindás faoltár
- Balatonlelle – szabadstrand – élménystrand
- Hajókirándulás: Balatonboglár-Révfülöp
- Vidámpark, nemzetközi cirkusz
- Budapest Déli pályaudvarról vonattal
- A környékben: vasúton vagy buszjáratokkal
- Helyben: városnéző „kisvonattal”
- Az erdei iskola programjait a kísérő pedagógusok – fenti információk segítségével – maguk is összeállíthatják.
- Fenti lehetőségekből választva igényelhetnek teljes szervezést és vezetést, kiegészítve tematikus vetélkedőkkel, előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal.
A programok szervezői illetve vezetői elkötelezett balatoni lokálpatrióta pedagógusok, vad- és mezőgazdasági szakemberek és/vagy népművészek.
A teljes programcsomagot kétféle változatban, első-másodikos, és harmadik-negyedikes gyerekek számára állítjuk össze.
Javasoljuk, hogy egyazon osztály két év különbséggel, és a május/szeptember hónap váltásával látogasson Balatonlellére erdei iskolába.